Kényelmesebbé válnak a baranyai erdők

2013. 09. 17., Szerző: Dunántúli Napló, Fotó: Dunántúli Napló

Új elemeket kap és megújul az Országos Kéktúra útvonal baranyai szakasza.

Országos szinten mintegy 2000 km gyalogos, sí és kerékpáros túraútvonal kijelölése, karbantartása és teljes szolgáltatásrendszerekkel támogatott felújítása történik meg a következő időszakban a Dél-dunántúli Operatív Program Turisztikai Attrakciók és Szolgáltatások Fejlesztése című pályázati kiírás keretein belül, egy európai uniós támogatásnak köszönhetően. A Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumi formában milliárdos nagyságrendű pályázati támogatást nyert el 7 regionális és egy kiemelt pályázati program keretében.  A támogatás a turistautak felmérésére, felújítására, jelzésfestésére, kitáblázására ad le¬hetőséget, 2015. márciusára pedig szerte az országban színvonalas pihenőhelyek, források és kilátóhelyek épülnek. Létrejön egy természetjárók tájékozódását megkönnyítő, okostelefonról használható térinformatikai rendszer, amely segíti a túrák illetve a szabadidő eltöltésének tervezését.

Hársas forrás pihenő

Hársas forrás pihenő

A Mecsekerdő Zrt. – amely az erdőgazdálkodás mellett kiemelt figyelmet fordít az erdők ápolására, az esőbeállók, padok, asztalok, szalonnasütő helyek, kiépített, foglalt források, erdei pihenők, útjelző és ismertető táblák, tanösvények karbantartására – a Mecsek Egyesülettel együtt konzorciumi tagként vesz részt a pályázat megvalósításában. A bakancsos turizmus igényeit szem előtt tartva tervezték meg a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya megyei szakaszának turisztikai fejlesztéseit. Így – a megyei természetjáró szervezetekkel egyeztetve, azok tapasztalataira építve – többek között fedett pihenő készül a Hársas-forrás, az Andorlaki vadászház közelében, Árpádtetőn illetve a Kantavári-forrásnál. Kisújbányán a 2010-es évi esőzések elmosták a túraútvonal nyomvonalának egy 600 m-es szakaszát, amelyet szintén ennek a projektnek a keretében állítanak helyre. Komposztáló árnyékszék készül több népszerű pihenőhelyen, mint a Pásztor-forrás, Pusztabánya vagy a Nyáras-forrás. A kivitelezési  munkák 2014. nyarán zajlanak majd. A pályázat által létrejövő új létesítmények várhatóan megnövelik az erdőbe kiránduló családok, városban élő, de aktív szabadidős tevékenységet kereső fiatalok kedvét és számát.