Egységes táblarendszer az Országos Kékkörön
2015. 10. 22., Szerző: Turista Magazin
Az utóbbi egy évben nagy megújuláson esett át az Országos Kékkör (OKK). Aki novembertől kimegy a Kékre, egy teljesen más arculattal fog találkozni. A hagyományos útvonal megfiatalodik, korszerű, egységes, informatív lesz.
Miért volt szükség a Kék felújítására?
Nem volt a mai kornak megfelelő a tájékoztatási és információs struktúrája.
Mi történt 2013 és 2015 között?
Környezetbe illő, új, egységes arculatot kaptak az Országos Kékkör jelzőtáblái. Október végére 2529 helyszínen közel 10 000 darab tábla segíti majd a könnyebb tájékozódást a 2550 kilométer hosszú OKK-n országszerte. A Magyar Természetjáró Szövetség által létrehozott táblarendszer egyik nagy előnye, hogy egymásra épülő arculati elemeivel többféle funkciót lát el egyszerre. Egyrészt az indítótáblákkal és a megközelíthetőséget jelző táblákkal megmutatja az utat a Kék felé, másrészt segít a túrázónak megtalálni a helyes irányt a pecsétek gyűjtése során.
Ugyanakkor a nyomvonal mentén található látványosságok felfedezéséhez is támpontokat nyújt azzal, hogy az útirányjelző táblákon feltünteti a célpontot, a távolsági és a menetidőadatokat (kalauzidő). A látnivalók helyszínein, illetve a közelben lévő településközpontokban térképes információs táblák mutatják be az adott terület természeti és kulturális nevezetességeit, értékeit. A táblákon kívül 350 helyen irányító betonoszlop is kikerül, általában olyan helyekre, ahol nincs mód és lehetőség a jelzés felfestésére (pl. szántóföldek mellett vagy tisztásokon lévő útelágazásoknál). Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy az ilyen jellegű terepeken is megfelelő tájékoztatást nyújtsunk.
Győri Tamás József MTSZ-igazgató érdeklődésünkre elmondta, a táblaprojekt jelentősége nem csupán abban rejlik, hogy az MTSZ létrehozott egy rendszert, hanem erről pontos nyilvántartást is vezet. Minden egyes táblának pontosan azonosítható GPS-koordinátája van. A projekt egyik legfontosabb alapja, építőköve tehát a térinformatika. A nyilvántartás része, hogy egy adott szakaszon hol vannak jelzések, kik festették, kik a rangerek (ők gondoskodnak a kéktúra nyomvonalának karbantartásáról). A térinformatikai rendszerrel összekapcsolt nyilvántartás jelentősége, hogy ha kár éri valamelyik táblát, azonnal tudjuk, melyikről van szó.
Nagyon fontos szempont volt, hogy egy egységes stílust, minőséget és arculatot adjunk a tábláknak, amelyeken a technikai kivitelezés és a dizájn harmonikusan találkozik. Az információs táblák fakeretbe kerülnek, az indító- és megközelíthetőségi táblákat egységesen fémoszlopokra rögzítik, az útirányjelző táblák faoszlopokon állnak QR-kóddal ellátva, amely rávezeti a túrázót arra a weboldalra, ahol az adott szakaszról bővebb leírást találhat.
Hogyan zajlott a háttérmunka?
Komoly térképészeti munkára volt szükség az előkészítésnél és a táblastruktúra tervezésénél, amelyet az MTSZ térinformatikus csapata végzett. Nemcsak a domborzat jellegét és a kéktúra útvonalát kellett ehhez ismerni, hanem azonosítani kellett a pecsételőhelyeket, a vendéglátóhelyeket, a kilátókat, a vasútállomásokat, a buszmegállókat, fürdőket, szálláshelyeket, mivel ezekkel is kibővítettük az információs bázist. Nem álltak rendelkezésünkre a szükséges adatok, amelyekből a táblákra kerülő információs szövegeket állítottuk össze. Ezek arculatát is ki kellett alakítani, mivel helyszűke miatt a mondanivaló tömörítése egy megadott terjedelemre elkerülhetetlen volt. Ide tartozik még a képszerkesztők munkája, akik sok ezer fotóból válogatták ki a legmegfelelőbbeket.
Nem volt egyszerű az illetékes hatóságoktól begyűjteni a kihelyezésekhez szükséges hivatalos engedélyeket sem. Az MTSZ 60 munkatárásának összehangolt munkáját igényelte, hogy a közel 10 000 tábla végül a helyére kerüljön. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a táblák gyártásán és kihelyezésén is több százan dolgoztak. Ezt a nem kis feladatot – a közbeszerzési pályázat elnyerése után – a Pilisi Parkerdő Zrt. végezte el alvállalkozóinak segítségével.
Az OKK felújítását pilotprojektként kezeljük, amelyet szeretnénk a jövőben kiterjeszteni más turistaútvonalak fejlesztésére is. Már a kezdeti tapasztalatok azt igazolják, hogy a táblák megtervezése, felépítése és kihelyezése hozzáadott értéket jelent a természetkedvelő turisták számára.