
Az Országos Kékkör újjászületése
Az MTSZ tiszteletbeli elnökének, a közelmúltban 90. életévét betöltő Thuróczy Lajos bácsinak oroszlánrésze volt a kéktúra népszerűsítésében. 1964-ben az ő kezdeményezésére jelent meg Az Országos Kék-túra útvonala mentén című könyv, amely érezhető változást hozott a kéktúrát teljesítők számának növekedése tekintetében. Ennek az újjászületésnek köszönhettük, hogy Peták István televíziós szerkesztő, valamint Rockenbauer Pál rendező is felfigyelt

266 kilométernyi kék újult meg a Dél-Dunántúlon
A munka a 2550 kilométeres útvonal felmérésével indult – mondta el Széki Gabriella, a Magyar Természetjáró Szövetség kommunikációs szakembere, aki hozzátette – az országos fejlesztéseket, amelyek több mint 210 helyszínt és több száz kilométernyi turistautat érintettek, 21 konzorciumi partner segítségével valósítják meg. A konkrét feladatokat ismertetve Széki Gabriella elmondta: a 2,7 milliárd forintos támogatás révén

Okostelefon segítheti a Kékkör nyomvonalának fenntartását
A Budakeszi Vadaspark szomszédságában található étteremben gyűltek össze azoknak az erdőgazdaságoknak a képviselői, akik már csatlakoztak a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) úgynevezett ranger hálózatához. Ennek a kezdeményezésnek az a célja, hogy megőrizze és javítsa az Országos Kékkör útvonalának állapotát, ami nem kis feladat, hiszen mintegy 2550 kilométernyi jelölt turistaútról van szó. Önkéntesek is segíthetik az erdészek

Az Országos Kékkör multifunkciós fejlesztése a Gemenc Zrt. működési területén
A kialakított infrastruktúra változatos, minden korosztály számára, az elvárásokhoz maximálisan igazodva felel meg a vele szemben támasztott követelményeknek. Az elmúlt év legjelentősebb közjóléti beruházását a társaság az Országos Kékkör multifunkciós fejlesztését célzó pályázatok keretében végezte, a Dél-Dunántúli és a Dél-Alföldi Régióban, konzorciumi tagként. A projektek az Országos Kékkör Dél-Alföldi és Dél-Dunántúli szakaszának felújítására, a túraútvonalhoz

Fejlesztések a SEFAG Zrt. területén
Sor került a meglévő, de leromlott állapotú fedett, illetve fedetlen pihenőhelyek felújítására, valamint újak létesítésére az OKK dél-dunántúli szakaszán: Bőszénfán, Gálosfán, Mesztegnyőn, Zselicszentpálon, Zselickisfaludon, Zselickislak és Patcán, mintegy 16 millió forint támogatással. Forrásokat újítottak fel Bőszénfán, Patcán és Zselickislakon, utóbbi két helyen a megrongálódott, elöregedett hidak rendbehozása is folyamatban van. A mesztegnyői keskeny-nyomtávú kisvasút Felső-Kaki

Fedetlen pihenőhelyeket alakítottak ki a Mecsekerdő területén
Az Erdősmecske melletti erdős területen a meglévő Hess-kereszt pihenőhely felújítása esedékessé vált, tekintettel a bútorzat korrodáltságára, továbbá a kereszt-építmény elöregedett állapotára. A kereszt felújítása a meglévő elemek újraépítésével és új elemek beépítésével az eredetivel azonos módon történt. A főhomlokzaton újravésett, újrafestett keret és felirat található, amely most már tökéletesen olvasható. A pihenőhelyen 2 garnitúra asztal-pad

Felújítások a Mecsekerdő területén
A mostani állapotot az eredeti figyelembevételével és a szükséges legkisebb beavatkozás szándékával alkották meg a Betyár-forrásnál (Hosszúhetény) és a Hársas-forrásnál (Pécs). Mindkét esetben a jó megközelítés és vízkivétel biztosítása volt a legfőbb cél, ezt a forrásépítményre értelmezendő egy a meglévőhöz jól illeszkedő és visszafogott épített formával valósították meg. A kivitelezés során a kifolyócső megközelítését megkönnyítették,

Fedett pihenőhelyeket alakítottak ki a Mecsekerdő területén
A több mint 40 éves épületeket a vadásztársaság építette, majd megszűnését követően került a Mecsekerdő Zrt. tulajdonába. Az épületek eredeti alaprajzi kialakítása megfelelt ugyan a turistaszállások funkcióinak ellátására, de csak a teljes felújítást követően váltak teljesen működőképessé. Mindegyik épület a Dél-dunántúli Kéktúra Baranya megyei szakaszán található, így ideálisak voltak a túraútvonalhoz kapcsolódó turista-pihenőhely kialakítására. A

Kékőrök az Országos Kékkörön
Az eseményen jelen volt dr. Bitay Márton Örs, állami földekért felelős államtitkár, Ugron Ákos, az állami földekért felelős helyettes államtitkár, Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke, Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója, Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója, valamint az állami erdőgazdaságok képviselői. Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatójának köszöntő

Megújul az Országos Kékkör jelzésrendszere
A péntek esti „csapatösszetartó”, kötetlen beszélgetések után várakozásteli hangulatban folytatódott a túravezetők és jelzőfestők első országos találkozója. A Pilisi Parkerdő Mogyoró-hegyi erdők életét bemutató Erdei Művelődés Háza mind hangulatában, mind szellemiségében kiváló helyszínnek bizonyult a sajtótájékoztató és a későbbi tanácskozás lebonyolításához. A széles körű érdeklődés jeleként az eseményen több megyei természetbarát szövetség képviselője mellett a

Kényelmesebbé válnak a baranyai erdők
Országos szinten mintegy 2000 km gyalogos, sí és kerékpáros túraútvonal kijelölése, karbantartása és teljes szolgáltatásrendszerekkel támogatott felújítása történik meg a következő időszakban a Dél-dunántúli Operatív Program Turisztikai Attrakciók és Szolgáltatások Fejlesztése című pályázati kiírás keretein belül, egy európai uniós támogatásnak köszönhetően. A Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumi formában milliárdos nagyságrendű pályázati támogatást nyert el 7 regionális

Körbeértünk a Kéken!
A Kékkör útvonalának rögzítésében 10 úr és egy hölgy vett részt, akik sok-sok kilométeren át vitték a hátukon a felméréshez szükséges eszközöket és az árnyas erdőkben és mély völgyekben is majdnem tökéletes pontosságot biztosító GPS-vevőt. Együttesen körülbelül 2500 km távolságot tettek meg, de hogy pontosan milyen hosszú jelenlegi állapotában a Kékkör, hogy milyen szintadatokkal jellemezhető,